Lyrics:

Ne lankadj el, ha Jehova rendreutasít!\r(Jónás 1:4-15; 3:1-4:11)\r\r1. RÉSZ - Jónás 1:4-15\r4 De Jehova nagy szelet támasztott a tenger felett, és nagy vihar kerekedett a tengeren, a hajó pedig már majdnem összetört. 5 Félelem szállt a hajósokra, és kezdtek segítségért kiáltani, mindegyik a maga istenéhez. A hajón levő rakományt pedig a tengerbe dobálták, hogy így könnyítsenek a hajón. Jónás viszont már lement a fedélzetes hajó legbelső részébe, lefeküdt, és mély álomba merült. 6 A hajóskapitány végül odament hozzá, és ezt mondta neki: „Mi van veled, te nagy alvó? Kelj föl, és kiálts az istenedhez! Az igaz Istennek talán gondja lesz ránk, és nem veszünk el.”\r\r7 És ezt mondogatták egymásnak: „Gyertek, vessünk sorsot, hogy megtudjuk, ki miatt ér minket ez a veszedelem!” Sorsot vetettek hát, és a sors végül Jónásra esett. 8 Ezt mondták hát neki: „Mondd el nekünk, kérünk, ki az, aki miatt ez a csapás ér minket? Mi a mesterséged, és honnan jössz? Melyik országból való vagy, és melyik néphez tartozol?”\r\r9 Ő pedig így felelt: „Héber vagyok, és Jehovát, az egek Istenét félem, aki a tengert és a szárazföldet alkotta.”\r\r10 A férfiak pedig nagyon megijedtek, és így szóltak hozzá: „Mit tettél?” Megtudták ugyanis, hogy Jehova elől menekül, mivel elmondta nekik. 11 Végül így szóltak hozzá: „Mit tegyünk veled, hogy lecsendesedjen nekünk a tenger?”; a tenger ugyanis egyre viharosabb lett. 12 Erre ő így felelt: „Fogjatok és vessetek engem a tengerbe, akkor a tenger le fog csendesedni nektek! Mert jól tudom, hogy miattam tört rátok ez a nagy vihar.” 13 A férfiak azonban igyekeztek továbbhaladni, hogy a hajót visszavigyék a szárazföldre, de nem tudták, mert a tenger egyre viharosabb lett ellenük.\r\r14 Ekkor Jehovához kiáltottak, ezt mondva: „Ó, Jehova, kérünk, ne vesszünk el ennek az embernek a lelke miatt! És ne terhelj minket ártatlan vérrel, mivel te, ó, Jehova, úgy cselekedtél, ahogy jónak láttad!” 15 Majd fogták Jónást, és a tengerbe vetették; a tenger háborgása pedig lassan alábbhagyott.\r\r\r2. RÉSZ - Jónás 3:1-10\r1 Ezután Jehova szava másodszor is szólt Jónáshoz, ezt mondva: 2 „Kelj fel, menj el a nagy Ninive városába, és hirdesd ki neki a kijelentést, amelyet elmondok neked!”\r\r3 Ekkor Jónás felkelt, és elment Ninivébe Jehova szava szerint. Ninive nagy város volt Isten előtt, három napig tartott bejárni. 4 Jónás tehát bement a városba, egynapi járásnyira, és hirdetni kezdte ezeket a szavakat: „Még negyven nap, és elpusztul Ninive!”\r\r5 A ninivei emberek pedig kezdték Istenbe vetni hitüket; böjtöt hirdettek hát, és a legnagyobbtól a legkisebbig mindenki zsákruhát öltött. 6 Amikor a szó eljutott Ninive királyához, az felkelt trónjáról, levette királyi ruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. 7 Kikiáltatta és kihirdettette Ninivében a királynak és elöljáróinak rendelete szerint:\r\r„Egyetlen ember, sem háziállat, sem csorda, sem nyáj nem ízlelhet semmit! Senki se vegyen magához ételt, még vizet se igyon senki! 8 Borítson zsákruha minden embert és háziállatot; kiáltsanak erősen Istenhez, és térjen meg mindenki gonosz útjáról, és hagyjon fel az erőszakkal, amely kezében van! 9 Ki tudja, talán az igaz Isten visszafordul, sajnálatot érez, és elfordul izzó haragjától, és akkor nem veszünk el!”\r\r10 És az igaz Isten meglátta, amit tettek, hogy megtértek gonosz útjukról. Ezért az igaz Isten sajnálatot érzett a veszedelem miatt, melyről azt mondta, hogy elhozza rájuk, és nem hozta el azt.\r\r3. RÉSZ - Jónás 4:1-11\r1 Jónásnak azonban ez egyáltalán nem tetszett, és haragra gerjedt. 2 Imádkozott hát Jehovához, és ezt mondta: „Jaj, ó, Jehova, hát nem éppen ettől tartottam én, mikor még a saját földemen voltam? Ezért indultam és futottam én először Társisba! Tudtam én, hogy könyörületes és irgalmas Isten vagy, lassú vagy a haragra, bővelkedsz szerető-kedvességben, és sajnálatot érzel a csapás miatt! 3 Most azért, ó, Jehova, kérlek, vedd el az én lelkemet, mert jobb meghalnom, mint élnem!”\r\r4 Jehova erre így szólt: „Vajon jogosan gerjedtél-e haragra?”\r\r5 Majd Jónás kiment a városból, leült a várostól keletre, és készített ott magának egy sátrat, hogy leüljön alá az árnyékba, amíg meglátja, mi lesz a várossal. 6 Ekkor Jehova Isten Jónás fölé rendelt egy lopótököt, hogy árnyékot adjon feje fölé, és megszabadítsa szerencsétlen helyzetéből. Jónás pedig igen megörült a lopótöknek.\r\r7 De másnap hajnalhasadáskor az igaz Isten kirendelt egy férget, hogy pusztítsa el a lopótököt; és az lassan elszáradt. 8 Amint pedig kisütött a nap, Isten tikkasztó keleti szelet támasztott, és a nap olyan erősen tűzött Jónás fejére, hogy elalélt tőle. Egyre azt kérte hát, hadd haljon meg a lelke, és ezt mondogatta: „Jobb meghalnom, mint élnem!”\r\r9 Isten pedig ezt mondta Jónásnak: „Vajon jogosan gerjedtél-e haragra a lopótök miatt?”\r\rErre ő így felelt: „Jogosan haragszom én, mindhalálig!” 10 De Jehova ezt mondta: „Te sajnálod a lopótököt, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem növesztettél; amely egyetlen éjszaka alatt lett, és egyetlen éjszaka alatt ki is veszett. 11 Én pedig ne sajnáljam Ninivét, a nagy várost, ahol több mint százhúszezer ember él, akik még a jobb és bal kezük között sem tudnak különbséget tenni, és ott a sok háziállat is?”