Lyrics:

Én úgy hallgattam mindig, mint mesét
a bûnrõl szóló tanitást. Utána
nevettem is - mily ostoba beszéd!
Bûnrõl fecseg, ki cselekedni gyáva!
Én nem tudtam, hogy annyi szörnyüség
barlangja szivem. Azt hittem, mamája
ringatja úgy elalvó gyermekét,
ahogy dobogva álmait kinálja.

Most már tudom. E rebbentõ igazság
nagy fényében az eredendõ gazság
szivemben, mint ravatal, feketül.

S ha én nem szólnék, kinyögné a szájam:
bár lennétek ily bûnösök mindnyájan,
hogy ne maradjak egész egyedül.